zsongor atya"A szemlélődő ima útjai" a Sziklatemplomban

dr. Aczél László Zsongor pálos szerzetes, vagy - ahogy mindenki ismerte - Zsongor atya hosszú időn keresztül tartotta imaóráit a Szent Gellért hegyen fekvő Sziklatemplomban. Ezeken az alkalmakon a szemlélődő imádság útjaira, végső soron Istennel való szeretető találkozásra akarta elvezetni a jelenlevőket. Ő maga így fogalmazta meg az első alkalommal: „Az imaórában az imádságról szeretnénk beszélgetni. Nem egymással, hanem Istennel. Azért használjuk az imaóra elnevezést, mert érdemes akár egy teljes órát is rászánni, hogy Istennel találkozzék a lelkünk.”

A pálos lelkiséghez hozzátartozik a szemlélődő életmód. Zsongor atya pálos szerzetesként nem csak megélte a szemlélődő életmódot – amely alapja lett Istennel való bensőséges kapcsolatának -, hanem erre az ösvényre akart másokat is vezetni. Több mint tíz éven keresztül minden héten tartotta imaóráit, ahol lépésről-lépésre egyre beljebb vezette a testvéreket a szemlélődő életmód, az Istennel való misztikus találkozás megismerésében. „Minden csütörtökön, hűségesen, óramű pontossággal kezdődött „A szemlélődő ima útjai” közösségi alkalom.” - emlékezik vissza rá egyik szerzetestársa. „Életek változtak, Istennel való mély kapcsolatok alakultak ki észrevétlenül, szépen, lassan.”

Imaórák rögzítése

Az imaórákat a hívek rögzítették eleinte magnókazettára, majd digitális felvevőre, és az imaközösség egyik tagja, Sasváriné Mária otthon begépelte és szerkesztette a felvett szöveget. Zsongor atya 2013 nyarán fejezte be az imaórákat, majd néhány hónappal később, 2014. február 5-én a Isten magához szólította őt. Halála után közel 500 részes, felépített tematikájú anyagot hagyott maga után. E honlap az imaórák lejegyzett változatát és hanganyagát hivatott közzétenni azok számára, akik az imádságban szeretnének elmélyülni.

A honlap célja

Emlékszem, mikor Zsongor atya egyszer arról beszélt, mennyire szeretné, ha a pálos „vírus”, azaz az Isten iránti lángoló szeretet minél jobban terjedne a világban. Aki ismerte őt, tudta, látta, hogy ő teljesen meg volt „fertőzve” ezzel a vírussal. Ennek a honlapnak a hivatása, hogy ez a „pálos vírus” terjedjen az interneten is. 

A teljes életmű „gerince”, a tartalomjegyzék már megtalálható a honlapon. Viszont a ránk maradt anyag olyan nagy mennyiségű, hogy nem volt lehetőségünk még a teljes anyagot feldolgozni. Ezért folyamatosan tesszük fel a javított szövegeket. Reményeink szerint 2016 nyaráig minden szöveg és hanganyag kikerül a honlapra. Az imaórák megnyitásakor a lap tetején található hangszóró ikonra kattintva meghallgatható az eredeti, Zsongor atya által vezetett imaóra.

Bischof Zoltán, 2015.07.16

 

A honlapon megjelenített anyag részleges vagy teljes felhasználása csak a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke engedélyével lehetséges.